Természeti értékek

Nagyrákos és környéke rendkívül gazdag élővilággal rendelkezik, köztük olyan ritkaságokkal és kiemelkedő szépségekkel, amelyeket nem szabad kihagyni a megtekintendők sorából. Aki itt jár, feltétlenül időzzön el a Szala-patak árnyas partján és hallgassa egy ideig nyugtató csobogását. Tegyen egy sétát a focipályától a református templomig és gyönyörködjön a virágokkal teli rétekben és a felettük lebegő tarka lepkékben. Szívja magába az őrségi erdők hűs levegőjét és kellemesen fanyarkás gyantaillatát, élvezze gombavilágának terített asztalát. A szereken kirándulva emelje fel a tekintetét a kaszálógyümölcsösök matuzsálemi kort megélt, égbetörő körtefáira és beszélgessen el a helyikkel az ősi gyümölcsök számtalan fajtájáról és a belőlük készített finomságokról.

Szala-patak

A Szalafőn eredő patak nagyrészt erdők és rétek között folyva éri el Nagyrákost, így vize még ma is viszonylag tiszta és oxigénben gazdag. Ennek köszönhetően medre egy külön világot rejt magában, ami ámulatba ejti mindazokat, akik közelebbről szemügyre veszik. Érdemes a közúti hídhoz, a Nemesszert a Csárdaszerrel összekötő kis fahídhoz vagy a település nyugati szélén található gázlóhoz ellátogatni. Ha április és szeptember között elidőzünk egy fél órát ezeken a helyeken, nem fogunk csalódni. Szinte biztosan találkozhatunk a mélykék színű kisasszony szitakötővel, amint kecsesen lebeg a víz felett és a sebesen cikázó laposhasú acsával is.

 kisasszony szitakötő Fotó: Batha Győző

A patakban fejlődnek a tiszavirág rokonai, a különböző kérészek, amelyek rajzásuk idején ellepik a fák víz fölé lógó leveleit. Ha sokáig meredünk a patak fenekére, apró ágakat látunk lassan mozogni a kavicson. Ezek a tegzesek lárvái, amelyek faágakból és törmelékből építik sérülékeny testüket védelmező házukat. A magasabb partfalakban fészkel hazánk egyik legszínpompásabb madara, a jégmadár, amely fémesen sípoló hangjával hívja fel magára a figyelmet, amint alacsonyan suhan a víz felett.

 jégmadár Fotó: Havas Márta

Kaszálórétek

A kaszálórétek az évszázadokon keresztül folytatott kisparaszti gazdálkodás során alakultak ki és maradtak fenn a mai napig. Az országban már kevés helyen láthatunk olyan réteket, amelyeket gondos gazdái mindenféle vegyszer nélkül használnak és évente két alkalommal is lekaszálnak. Amellett, hogy kiváló takarmányt adnak, a rétek élőhelyet jelentenek a nemzeti park számos ritka és védett növényének és állatának. Tavasszal előszőr a réti kakukktorma és a réti boglárka virágai öltöztetik fel a rétet, majd előbújik és magasba emeli rózsaszín virágait a védett kígyógyökerű keserűfű is.

  kígyógyökerű keserűfüves rét Fotó: dr. Szentirmai István

Az anyáknapi csokrok kedvelt összetevői a lila harangvirág és a rózsaszín kakukkszegfű. Kevesen tudják, de Magyarországon is élnek orchideák. Ilyen a nagyrákosi réteken is nyíló agárkosbor és sömörös kosbor. Tavasz végén-nyár elején bontogatja virágait a szibériai nőszirom. Az első kaszálások után a bakfű lila virágai díszítik a rétet, majd később az őszi vérfű sötét bordó virágai jelennek meg nagy tömegben. Néhány réten pedig a ritka kornistárnics enciánkék virágaiban gyönyörködhetünk. A kaszálókon gyógynövények is nőnek, mint például a mezei zsúrló, amely a felfázás tüneteit enyhíti és a lándzsás útifű, ami a köhögést, torokfájást gyógyítja.

 sömörös kosbor Fotó: Faragó Ádám

Májustól egészen szeptemberig gyönyörködhetünk a rétek színpompás lepkéiben. A leggyakoribbak az apró termetű boglárkák és szénalepkék, de egy-egy termetesebb fecskefarkú lepke, bogáncslepke, gyöngyházlepke vagy kis rókalepke is a szemünk elé kerülhet. A patakmenti ligetek szegélyének jellegzetes lepkéje az áttetsző szárnyakon lebegő kis apollólepke, amely nevét meghazudtolva 5-6 cm-es szárnyfesztávolsággal dicsekedhet.

 nagy gyöngyházlepke Fotó: Batha Győző

A rétek nedvesebb, sásokban gazdag részén él a védett nagy tűzlepke, amely júniusban és augusztusban is narancsvörös színével hívja fel magára a figyelmet. Talán a legérdekesebbek a júliusban rajzó hangyaboglárka lepkék, amelyeknek egyik legjelentősebb európai állománya él a nemzeti parkban. Ezek a pár centiméteres kék lepkék az őszi vérfű virágába rakják petéiket, de később a hernyók a földre vetődnek és hangyának tettetik magukat. Az így félrevezetett hangyadolgozók a bolyba cipelik őket és sajátjukként gondozzák a lepkehernyókat. Ezek viszont azzal hálálják meg a törődést, hogy megeszik a hangyatojásokat és lárvákat. A hernyók egészen a következő nyárig fejlődnek a bolyban és innen kelnek ki a lepkék. Nagyrákos rétjeinek másik értékes lepkéje a lápi tarkalepke, amelynek utolsó menedékei az őrségi kaszálók és láprétek.

 vérfű-hangyaboglárka Fotó: Havas Márta

Erdők

Nagyrákoson évezredes hagyománya van az erdők sokoldalú használatának. Régen szinte minden családnak volt valamekkora darab erdeje, amely az épület- és tűzifát biztosította. Az apró erdőkben szálalással gazdálkodtak, mindig csak annyi fát kivéve belőle, amennyire feltétlenül szükség volt, és megőrizve az erdő folyamatos jelenlétét. A takarékos őrségiek a fakivágás után a gallyakat is hazavitték, az avart pedig összegereblyézték és alomnak használták az állatok alá. Ennek a gazdálkodásnak az eredményeként jöttek létre a térség jellegzetes lombos fákkal elegyes fenyvesei, amelyek tápanyagban szegény talaján ritka és értékes lágyszárú növények nőttek és nőnek a mai napig is. Ilyen fenyvesek maradványai találhatóak még Nagyrákos déli határában, ahol nyár elején bontják virágaikat az apró, ám annál értékesebb körtikék, amelyeknek mára alig néhány kis állománya maradt fenn a nemzeti parkban. Szintén ezekben az erdőkben él a védett fehérlő vánkosmoha és a régen gyógynövényként is használt haraszt, a kapcsos korpafű. A fenyveseknek köszönhető egy-egy hegyvidéki madárfaj jelenléte is. Gyakran találkozhatunk fenyves és búbos cinegével, illetve keresztcsőrűekkel is.

 kereklevelű körtike Fotó: Havas Márta

 búbos cinege Fotó: Havas Márta

Az erdők másik részét a térség eredeti növénytakaróját alkotó lombos erdők, gyertyános-tölgyesek és bükkösök teszik ki. Idősebb állományaikban gyönyörködhetünk 20-30 m magasra megnövő, szürke törzsű bükkfákban és a terebélyes tölgyekben. Az odvasodó fákban harkályok készítik fészkelő odúikat, amelyek közül a varjúnagyságú fekete harkály a leglátványosabb. Macskanyávogásra emlékeztető hangját gyakran hallhatjuk kora tavasszal. A harkályok készítette odukat használja a rejtett életmódú kék galamb és a fekete-fehér tollruhában díszelgő örvös légykapó, de ezt használja ki több más énekesmadár is. A magasabb fák koronájába készíti fészkét az egyre gyakoribb holló és a ritkaságnak számító darázsölyv is, amely ragadozómadár létére a földön vadászik darázslárvákra. Az éjszakai erdők madara a macskabagoly és az erdei fülesbagoly, amelyek kísérteties hangjukkal zengik be a tavaszi éjszaka csendjét.

 nagy fakopáncs Fotó: Havas Márta

Az őrségi erdők híresek arról, hogy nagy tömegben termik az ehető gombákat. Nincs ez másképp Nagyrákoson sem. Az erdőket járva hamar teleszedhetjük a kosarunkat különféle galambgombákkal, rókagombákkal, és ha szerencsénk van még néhány vargányára is rátalálhatunk.

 vargánya Fotó: Batha Győző

Kaszálógyümölcsösök

Nagyrákoson a természet nem ér véget a lakott terület határánál. A házak között meghúzódó réteknek és kaszálógyümölcsösöknek köszönhetően ember és természet egybeolvad és összhangban él egymással. A belterület élővilága emiatt majdnem olyan gazdag, mint a távolabb eső, ember által ritkán felkeresett területeké. A kaszálógyümölcsösök átmenetet jelentenek a rétek és a fás élőhelyek között, ezért kiemelkedően változatos élővilágnak adnak otthont. Kezdjük mindjárt a gyümölcsfákkal, amelyek méltán váltak híressé az utóbbi években. A régi parasztemberek találékonyságának és évszázados tudatos nemesítési tevékenységének köszönhetően az almák, körték, szilvák és egyéb gyümölcsfák többszáz különböző fajtája alakult itt ki. Mindegyik fajta más-más tulajdonságokkal rendelkezik, egyiket inkább frissen fogyasztották, a másikból lekvárt vagy aszalványt készítettek, megint mások szolgáltak az ecet vagy a pálinka alapanyagául. Közös azonban ezekben a fajtákban, hogy vegyszerezés és rendszeres metszés nélkül is egészséges gyümölcsöt teremnek. Kettő a nagyrákosi gyümölcsösök közül látogatható: a Fölnagy- és a Baksa-kert a Nemesszeren.

 kaszáló gyümölcsös Fotó: Havas Márta

A gyümölcsösök fái alatt még ma is kézzel kaszálják a füvet, ezért itt a rétekhez hasonló növény és állatvilág lel otthonra. Szegélyeikben kora tavasszal a szártalan kankalin bontogatja sárga szirmait és az ibolya illatozik, később pedig itt is megjelennek a kosborok, boglárkák és harangvirágok.

 szártalan kankalin Fotó: Havas Márta

Gazdag rovarvilággal is rendelkeznek, a hajnalpír lepkék már kora tavasszal megjelennek bennük, a gyümölcsfákhoz kötődő, trópusi pillangókat idéző kardoslepke pedig az évszak második felében jelenik meg nagyobb számban. Az idős fák törzsén gyakran kapaszkodnak a védett szarvasbogár egyedei, amelyek a kicsorgó nedvekkel táplálkoznak, a virágokon pedig smaragdzöld rózsabogarak eszegetik a nektárt és a virágport. Idős, odvas fáik miatt a hagyományos gyümölcsösök kedvelt fészkelőhelyeik a madaraknak is. Az itt fészkelő cinegék sok hasznot hajtanak a kártevők összeszedegetésével a levelekről, a harkályok pedig a kéreg alól is kibányásszák a farontó állatokat. A gyümölcsösök ritkább odúlakói a nyaktekercs, melynek tollai száraz ágra emlékeztetnek és a színes ruhával ékeskedő búbosbanka. A gyümölcsösökben fészkel az egyik legritkább harkályunk, a hamvas küllő és legritkább baglyunk, a füleskuvik.

 nyaktekercs Fotó: Havas Márta